Kuktin Erzsébet magyartanárnő oldala

Leszek mosoly megtudó,
nevetéstől remegek,
vígan hízok teveled

kacagástól, jókedvtől.
Az arcod mindig vidám.
Hogy tehetted ezt, hazám?

Ó én ézes asszonyom,
boldog férjed tekintsed,
álomporral meghintsed,
legyen ez az én napom.

Legyen ez a mi napunk,
legyen miért vigadnunk,
jonhunk bútol ment legyen.
Mindig maradj meg nekem!

Világoknak világa,
fényesőnek virága,
idő leveles ága,

az ebédhez saláta,
leheverni az ágyra,
felnézni a csillárra,

nem is kell több énnekem,
hogy hol élünk, kérdezem.
Itt a harsány végeken!

Egy körte a végtelen,
az asztalra leteszem,
egy alma a véges lét.
Vacsorára épp elég.