Odorics Ferenc: Az Aranysárkány
elliptikus szerkezete
Kosztolányi Dezső prózáját tekinthetjük az
elhallgatás poétikája felé történő elmozdulásnak. Az elhallgatás poétikája
nemcsak abban az értelemben hagyta nyomát Kosztolányi írásain, hogy beszélői
inkább érzékeltetnek, sugallnak, körülírnak, mintsem affirmálnának, hanem abban
is, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen elhallgatnak. Olyan információkat
tartanak vissza, melyek - a regényolvasás hagyományos stratégiái szerint -
elengedhetetlenek a narratív világ kezelhető/értelmezhető felépítéséhez.
Narratív tények mellett folyamatosan hiányt termelnek Kosztolányi regényei.
Ez az elliptikus szerkesztésmód jellemzi az Aranysárkány narrációját
is. A regényben születik egy fiúcska, s nem tudjuk, ki az apja. Az
esemtartalmának látványa - fogalmazzunk finoman - erős érzelmi hatást gyakorol
énysorozat egy jelentős ponján egy ládikát kap a regény főhőse, rtörténetet. Az
ellipszis azonban nemcsak a a történetet, a narratívát hatja át, á, s nem tudjuk,
mi rejt a ládika. Nem értjük a hiányosan eladott hanem az
elbesztermészetleírások és az időjárásra tett kijelentések; történetbeli
szerepüket, narratív élést, a narrációt is. Hiszen szinte túltengenek a
funkcikövetkeztében a narráció a tropológia területére irányítja az olvasó
figyelmét.
ójukat nem látjuk be, a fellépő diegetikus hiány
A természetnek és az időjárásnak kitüntetett, sőt mi több formaszervező szerepe
van az Aranysárkányban. A regény szubjektivizált ő-elbeszélőjének
történetmondásában nem ritkák az időjárásra vonatkozó kijelentések, gyakran
ékelődnek a narratív részek közé deskriptív, a természeti környezet bemutatását
szolgáló passzusok, s nem lebecsülendő az sem, hogy a regény főszereplője, dr.
Novák Antal "az országos meteorológiai intézet
zivatar-megfigyelője."[1] A realista regény konvenciói szerint az
általában ártatlannak tetsző leírások itt már a regény felütésében is némiképp
furcsán viselkednek. Hamar megtudjuk, hogy a regény színhelyéül szolgáló déli
városkába "előbb érkezik a tavasz, mint egyebüvé"[2]. Az
"egyebüvé" jelölőereje ezt a városkát a tavasz kitüntetett helyévé
teszi: minden más városkát, tájat, tájegységet, régiót megelőzően itt
jelentkezik először a tavasz, a természet megújulásának, a termékenységnek az
organikusság értelmében vett szimbolikus évszaka. A regény harmadik lapján egy
viszonylag közhelyes természet-allúzió olvasható: "A fanyar homályban
rezgőnyárfák feszültek, mint a székesegyház pillérei, és lombkoronáik úgy
zúgtak a gyenge szellőben, mint a templomi orgonák."[3]: Kosztolányi
szövege jelentős bölcseleti hagyományokat követve az erdő szakralizációját
hajtja végre. A következő idézet pedig végképp meg kell győzze az Aranysárkány
olvasóit arról, hogy a regény leírásai az ábrázolt világ sematizált látványait
és tárgyiasságait folyamatosan kimozdítják kellékszerű, ornamentális
pozíciójukból, így a szöveg retorikai olvasására szólítanak fel:
"Vad kirándulók érkeztek, rohamcsapatokban estek az orgonabokroknak, s egy
szempillantás alatt letarolták. Gyerekek másztak fákra, madárfészket csenni.
Bokrok fecsegtek embernyelven, fák gondolkoztak emberagyvelővel,
s a kövekben is emberszív dobogott. Emberek lüktettek mindenütt,
elhozva a természethez a vágyat. Zsongott az erdő. Megdézsmálták, kifosztották,
ellopták mindenét. Gázolták virágait, veszekedve tördösték harmatos ágait,
belélegezték fűszerszámát."[4]
Nemcsak az kelt feltűnést, hogy a kirándulók egy szempillantás alatt letarolták
az orgonabokrokat, s hogy mindenét ellopták az erdőnek, de talán leginkább az,
ahogy az antropomorfizáció szubsztanciális ereje szinte emberfejekkel lapdázik:
a bokrok embernyelven szólalnak meg, a fák emberagyvelővel gondolkodnak és a
kövekben emberszív dobog. De figyelmet érdemel a dezantropomorfizáció
ellentétes irányú mozgása is: a kirándulók a természet szülötteinek
attribútumát kapják: vadak, s a vágyat - ami mindszokásosan a természet
illetékességi területén úgymond tenyészik - tehát a vágyat metaleptikusan az
emberek hozzák el a természethez.
Milyen szerepet játszik a természet az Aranysárkányban? Az
antropomorfizáció és a dezantropomorfizáció milyen viszonyt teremt természet és
kultúra, emberi és nem-emberi között? S végül: Az Aranysárkányban az
antropomorfizáció meg tudja-e tartani szubsztanciális, megnevező funkcióját
avagy elhull a tételezésekre épülő, apóriákat termelő tropologikus
nyelvhasználattal vívott harcában?
Cynthia Chase Arcot adni a névnek című tanulmányában Paul de Man Antropomorfizmus
és trópus a lírában című dolgozata kapcsán ejt szót az antropomorfizmus
trükkjéről. Az antropomorfizmus trükkje következőkben áll. "Ugyanakkor az
'antropomorfizmus' nemcsak trópus, hanem azonosítás is a szubsztancia szintjén.
Az egyik entitást fölcseréli egy másikkal, és ezáltal a fölcserélésük előtt
egyedi entitások létezését implikálja, valamit valami másnak vesz, amit aztán adottnak
lehet tekinteni."[5] Eszerint az antropomorfizmus annyiban trópus,
amennyiben végrehajtja a grammatikai azonosítás műveletét, annyiban viszont nem
trópus, hogy az azonosítottat, a tenort szubsztanciálisan adottnak tekinti. És
ez azt is jelenti, hogy az antropomorfizmus mozgása (szemben azzal, ahogy a
stilisztika könyvek említik) nem korlátozódik az emberi és a nem-emberi közti
viszonyrendszerre. Az Aranysárkány fenti idézetében megfigyelhető antropomorfizációs
mozgás a bokrokat embernyelven fecsegteti, a fákat emberagyvelővel
gondolkodtatja, a kövekben emberszíveket dobogtat. Eszerint az érzelmi, az
intellektuális és a nyelvi működés szubsztanciálisan adott emberi attribútumok,
ebben az értelemben a felsorolt természeti jelenségek az Aranysárkány
teremtett nyelvi világában emberi, kulturális jelenségekként azonosítódnak.
Továbbolvasva de Mant: "Az antropomorfizmus egyetlen állítássá vagy
lényegiséggé fagyasztja a tropologikus átalakulások és tételezések végtelen
sorát, s mint ilyen, kizár minden egyebet. Nem állítás többé, hanem
tulajdonnév."[6] S a konklúzió: "Az igazságot tehát két
összeegyeztethetetlen állítás segítségével határoztuk meg: az igazság vagy
prepozíciók sora, vagy tulajdonnév."[7]
Az igazság fogalmai körül fogalmazódik meg az Aranysárkány alapkérdése
is: Létezik-e papírnehezékként, egyetlen bizonyosságként az igazság? S a
megfagyott szubsztanciaként létező igazság képes-e megalapozni Novák Antal
pedagógiai, erkölcsi és életvezetési elveit? Avagy a nyelv nehezen fékezhető
retorikai potenciálja következtében az elénk táruló regényvilágot inkább a
bizonytalanság jellemzi?
A recepció szinte kivétel nélkül érzékel valamifajta bizonytalanságot a
regényben, leginkább az aranysárkány mint szimbólum esetében, miszerint a
sárkány lexikailag egyrészt játék, másrészt fenyegető szörny, amely kettősséget
Novák és Fórizs beszélgetése meg is erősíti. A regény világát erőteljesebben
bizonytalanítja el Szegedy-Maszák Mihály Idő, nézőpont és értékszerkezet az
Aranysárkányban című, 1984-es tanulmányában, melyben a kétértékűség
regénybeli jelenlétére hivatkozva fejti ki: "Tagadhatatlan, hogy az Aranysárkányban
kísért az értékviszonylagosság."[8] A bizonytalanságot az uralhatatlanság
irányában növeli Bónus Tibor, aki A kontextusra ráhagyatkozó jelentés című,
1998-as tanulmányában a nyelv uralhatatlanságának és a kontextus jelentésképző
szerepének hangsúlyozásával arra az álláspontra helyezkedik, hogy a regény
szövege képes "odahagyni az önmagával azonos jelentés esztétista
eszményét"[9].
A sárkány szimbolikus kétértelműsége, az értékek és a jelentés bizonytalansága
mellett a recepció nem problematizálja a történet tragikus, krimiszerű
elemektől sem mentes narratív szerkezetét. Sematizálva a sztorit: Novákot
elhagyja 17 éves lánya, aki a tanár úr egyik tanítványától gyermeket vár, majd
Novákot két bukott diákja egy éjszaka megveri az utcán. Ezt követően Novák
Antal öngyilkosságot követ el. A tulajdonnevek elvégzik a szereplők
azonosítását, így garantálják a narratíva koherenciáját: dr. Novák Antal, Novák
Hilda, Novák Antal felesége, Csajkás Tibor, Huszár Bandi és természetesen a
többi tulajdonnév önazonos szubjektumokat jelölnek. Előadásom elején az
antropomorfizmusról szólván azt jelentettem be mintegy vizsgálódási feladatként,
hogy az antropomorfizmus vajon képes-e szubtanciálisan, tulajdonnévként működni
az Aranysárkányban. Most viszont azt a hipotézist fogalmazom meg, miszerint
Kosztolányi regényében nemcsak arról van szó, hogy az antropomorfizmus
szubtanciális működését lehetetlenné teszi a nyelv tropológiai ereje, hanem
arról is - most még hipotézisszerűen -, hogy a tulajdonnevek sem képesek
szubsztanciális, dediktikus, a szereplők önazonosságát biztosító szerepkörüket
ellátni.
Ugyanis a retorikai potenciál fáradhatatlanul szívós munkával lebontja az Aranysárkánynak
a recepcióban megképződött feszes narratív struktúráját, a textuális működés
korrodálja a narratíva dongaszerkezetét összetartó pántokat. Az ismétlődések és
a grammatikai értelemben vett metonimikusság a biológia törvényeit messze
megszegve lányokat anyává, holtakat élővé alakít. A látszólag autoriter
narrátor jóvoltából tudjuk, hogy Novák Antal egyedül neveli lányát, Hildát.
Felesége közel hét éve halott, így családban betöltött helye helye éppúgy, mint
ágya: üres. Az ágy ürességére két ízben hívja fel a figyelmet a regény.
Elsőként az 549. oldalon olvashatjuk: "[Novák] még egyszer az ágyhoz
lépett. Hilda ágya üres. Akárcsak az édesanyjáé, ki meghalt."[10] Az
édesanya és Hilda egyelőre még csak motivikus, szövegszerű összekapcsolását a
regény az "akárcsak" jelölővel hajtja végre. Azonban - tekintettel a
narrátor és Novák szólamának az átélt beszéd (avagy szabad függő beszéd)
alkalmazásából adódó összefonódottságára [ahogy ezt finom érzékenységgel Bónus
Tibor megállapítja idézett tanulmányában] - eldönthetetlen, hogy Hilda és
édesanyja motivikus összekapcsolását melyik szólam vállalja magára, ezért
mindkettőt támogatva azt mondhatjuk, hogy - egyéb textuális ellenérvek híján -
a narrátor és Novák szólama egyaránt támogatja ezt. A két ágy ürességének most
már letegadhatatlanul szimbolikus párhuzamosságára (ugyanis az ágyak
ürességéről szóló beszámolók mindig együtt említik Hilda és édesanyja ágyának
ürességét, gazdátlanságát), tehát erre a párhuzamosságra egy kívülálló, Glück
Laci tekintete is ráerősít. "Glück Laci Hilda szobáját is látta, az
összetört családi élet romját, a két gazdátlan ágyat: az anyáét és
leányét."[11] A két szereplő ismételt szövegszerű összekapcsolása a
funkcióbeli azonosság lehetőségét, így a szereplők tropológiai áthelyezésének,
cseréjének, az antropomorfizáció eshetőségét is felveti. A funkciót pedig a
motivikus háló a képzavar tálcáján kínálja: az ágyak üressége az ágyak
gazdátlanságával kerül összefüggésbe. S az ágyak nemcsak abban az értelemben
gazdátlanok, hogy a beléjük való hölgyek mint gazdák használaton, azaz alváson
kívül helyezték ágyaikat, hanem abban az értelemben is, hogy háláson, azaz
szeretkezésen kívül helyeződtek maguk a hölgyek, s a gazda ebben az esetben
Novák Antal. Amennyiben az ágy az ölelés metonímiája, s amennyiben az ágyak
ürességéből font motivikus háló a gazdátlanság funkcióazonosságába, így
felcserélhetőségbe sodorja anyát és lányát, annyiban felmerül az incesztus
gyanúja. Amit felerősít egy olyan motivikus összekapcsolása anyának és
lányának, amelyet még Hilda szökése előtt produkál a történetmondás:
"Hilda zongorázott az apjának. Finoman érzéssel játszotta Chopin Esz-dúr
nocturne-jét, az anyja kedves darabját, melyet a megboldogult gyakran
zongorázott, s halála előtt egy héttel is ennél hagyta nyitva a
hangjegyfüzetét. Ködszerű mélaság áradt a szobára a nocturne-ből, olyan
fájdalom, mely régi volt, úgy rémlett, az embernél is régibb.
Novák a karosszékben hallgatta."[12] Különösen hangsúlyozódik ez az
idézet, ha hozzávesszük az előző napi kibékülés idillikus hangulatát, amikor
Hilda mulattatta apját, elkápráztatta figyelmességével, s az apja felé áradó
kedvesség (idézem): "Nem is egy lány kedvessége volt (-), hanem egy
asszonyé."[13]
Tehát a nocturne (amit Hilda édesanyja is gyakran játszott) olyan ködszerű
mélaságot árasztott a szobára, amely fájdalmas volt, s oly régi, ami az
embernél is régibbnek rémlett. A "rémlett" grammatikailag
rejtett alanya a bizonytalan fokalizáció következtében még inkább elmosódott,
azaz nyitott. A szó nyitottsága engedélyezi, hogy egyaránt rémként jelenjen meg
a nocturne felidézte archaikus fájdalom mindhármuk számára: a narrátor, Hilda
és Novák számára is. Novák öngyilkossága előtt egy közelebbről meg nem
határozott rémmel viaskodik. Csak annyit tudhatunk a rémről, hogy
meghatározatlanul az öngyilkosság kiváltója. Feltételezhetően a rém Novák
önmaga. Pontosabban: a rém Novákban, Novák szubejktumában, a Novák-énben
lakozik. A következőket mondja tompa hangon Novák hazaérvén a megveretésből:
"Én". "És megborzongott ettől az ismert, rövid szótól:
én."[14] Az egyenes beszéd fokalizációs ereje vallomásszerűen arra utal,
hogy Novák meghasonlott önmagával. Meghasonlott, mert érzékelte magában a
Másikat, az ösztönlényt, a vágy forrását, a rémet, amely incesztusra is képes.
A diákok szólamával keveredő narrátori szólam pedig egyenesen Novák embervoltát
teszi kétségessé. "Nem is volt ő ember. Kevesebb volt és több, mint
ember."[15]
A "több, mint ember" Novák felettes énjére utalhat. "Ő Novák
Antal dr. volt, a nyolcadik osztály főnöke, a mennyiségtan és természettan
tanára, a fizikai szertár őre, az országos meteorológiai intézet
zivatar-megfigyelője."[16]. És - mintahogy dr. Ebeczky Dezső - ő is
"az egész tisztességes polgári társadalm"[17]-at képviseli, hisz
például lánya szökését követően számára legfontosabb, ahogy mondja is
Pepikének: "Nekünk az a legfontosabb, hogy elkerüljük a
botrányt."[18]
A "kevesebb, mint ember" pedig a Novákban lakozó rémre, a
vérfertőzést elkövető állatra utalhat. Hiszen Novák mindentől, ami a nemiségre,
különösen, ami lánya, Hilda női voltára utal, rettegés tölti el. Ebből a
szempontból figyelemre méltó az a jelenet, amikor önmagából kikelve a
"bikfic" és "melák" szavakkal - később megbánva, s érthetetlennek
tartva tettét - megszégyeníti Liszner Vilit. Az ominózus szavak kimondása előtt
észrevette, hogy Huszár Bandi az ő lánya, Hilda fotográfiáját mutatja Liszner
Vilinek. Novák persze "Úgy tett, mintha nem vette volna észre. (-)
"Aztán járni kezdett, izgatottan, le-föl a
padok között. Megkerülte a dobogót, újra visszament Liszner elé, a hetedik
padhoz.
Női nevek voltak idevésve, nyíllal átlőtt szívek, geometriai idomok, trágár
ábrák. Gyűlölettel nézte végig a szamárpadot. Utálta ezeket a kormos, fekete
kamaszokat, ezeket a kanokat, - Egész testében reszketett."[19]
Mindaz, ami a nemiséggel
kapcsolatos, mindaz, ami a benne lakozó rémet idézte, mind-mind feldúlta,
kizökkentette, rettegéssel töltötte el. Az uralhatatlanságtól és a
megfékezhetetlenségtől való félelmet váltotta ki belőle. "Gondolatai,
máskor oly rendezett, tiszta gondolatai összegubancolódtak, mint hosszú, női
hajszálak, s nem tudta kibogozni őket. Maga sem értette, mit akar már,
halálos fáradtság borult elméjére. Férfiesze, férfilogikája csődöt mondott. Úgy
rémlett, hogy egy szörnnyel birkózik, mely erősebb nála, s kijátssza őt,
elsiklik ujjai közül."[20]
A szörnnyel birkózik, amely gondolatait női hajszálakká tette, amely elméjét a
nőiség nedveivel borította el, amely a nemiség uralhatatlan működésével
férfieszét csődbe jutatta, rendezett, a természet-tudományosság által
irányított polgári életét nehezen azonosítható, illetve nagyon is pontosan
azonosítható geometriai ábrák állandó felvillantásával földúlta, lehetetlenné
tette. Polgári szubjektumát földúlta, lehetetlenné tette az incesztus
iszonyatos, vaginális szörnye.
Módszertani megjegyzés. Nyilván meglehetősen durvának tűnik dr. Novák Antalt a
vérfertőzés gyanújával (ami ráadásul még a kegyeletsértés gyanúját is
felébreszti) illetni. Ez a gyanúsítás annál is inkább durva, hiszen közvetlen
bizonyítékot nem ad kezünkbe az elbeszélő. Narratív tények nem támogatják ezt
az elképzelést. Azonban érdemes a regénynek arra poétikai sajátosságára felhívni
a figyelmet, amely formaszervező elvként, azaz interpretációs stratégiaként
képes működni az Aranysárkány olvasásakor. Ez pedig az utalásos, kihagyásos, az
olvasó számára felfejthetetlen deiktikus működés, a titok poétikája. Amikor
például egy gyalulatlan ládikában Vigyázat, törékeny! felirattal csomagot kap
Novák Antal, nem tudjuk meg, hogy a benne lévő "Valami ocsmányság."
tulajdonképpen miféle ocsmányság. Rohadt alma? Pornófénykép? Gúnyrajz Novákról?
Emberszar? Vagy valamely állaté? Selyemzsinór? Fórizs szemüvege? Netán
szemgolyója? Vagy csak 6 betű: A B J E K T? A narrátor, aki egyébiránt oly
előzékenyen megosztja velünk narratív tudását, most mélyen hallgat. Itt is
elveszti az elbeszélő a heterodiegézisből fakadó narratív fölényét, s titkos
cinkosává válik Nováknak, Gergelynek és persze Liszner Vilinek. A Novák
tekintete által irányított deikszis kódja titkos az olvasó számára. Mintahogy
titok lengi körül Hilda várandósságát is, hisz Hildát vallatása alatt leginkább
az érdekli, hogy apja tudja-e azt. Hogy azt Tibor elmondta-e. Így a titok
poétikája és az elliptikus elbeszélőmód bizony lehetővé teszi az narratíva
vérfertőző interpretációját.
De ahogyan a textuális működés megbontotta a recepcióban megkövesedett
narratívát, éppúgy oszlatja el az incesztus gyanúját is. A tulajdonnevek
lázadása nem ér véget Hilda és édesanyja szerepcseréjében, folytatódik Tibor és
Novák helyettesítéses viszonyában. A 485. oldalon olvasható, hogy "[Tibor]
alig emlékezett korán elhunyt apjára, édesapját látta benne (azaz Novákban)."[21]
Tibornak Novák személyiségével való azonosulását a funkcióazonosság még
fokozza, hiszen Novák "éppen úgy gyötrődött (a felesége)
miatt(a)"[22], ahogy Tibor Hilda miatt. Hiszen "Azt beszélték, hogy
az utolsó években nem szerette az urát (Novákot), mindenkivel udvaroltatott, s
egy fiatal orvossal, kit a szanatóriumban ismert meg, viszonya volt."[23]
Ahogy a gyötrődés funkcióazonossága Tibort Novák mellé helyezi, úgy távolítja
el Tibort Hildától és - a most néhány mondat erejéig - közösnek vélt gyermeküktől,
Novák Tónikától. Tibor Huszár Bandi és Hilda feltételezett viszonya miatt
gyötrődik. Emlékezhetünk arra, hogy a közös tanulás közben mintegy tudását és
férfiasságát fitogtatva Huszár Bandi feltárja Novák jegybeírásainak titkát.
Erre a kódra csak Hilda segítségével lehetséges szert tenni. Azonban ennél
többről is szó van. Ugyanolyan levélkét mutat Huszár Bandi, mint amelyekkel
Tiborral is levelezik Hilda: "Huszár Bandi elővett a zsebéből egy gyűrött
levelet, melyet előbb irónra göngyöltek, majd behorpasztottak keresztben.
Kockás irkapapírra volt írva."[24] Tibor - miután megígéri Nováknak, hogy
nem látja többé a lányt - mégis megszökteti, hazaviszi, feleségül veszi, s
megszületik a gyermek, Novák Tónika. De nem is ez az érdekes, hanem a regény utolsó
előtti, 31. fejezete, melyben a még mindig nőtlen Huszár Bandi meglátogatja
Fertő-tó menti kastélyukban az élettől elzártan éldegélő Csajkás házaspárt.
A változás-változatlanság oppozíciója megosztja a három szereplőt. Huszár Bandi
"Semmit se változott."[25], Hilda ugyan vesztett egykori
démonikusságából, azonban Huszár Bandi ottlétének idejére "haját
halántékára (úgy) húzta, mint leánykorában."[26] Egyedül Tibor változott
(megférfiasodott), de férfiassá változása azt jelenti, hogy egyrészt itt a Fertő-tó
kronotoposzában felzárkózik felesége és Huszár Bandi mellé nemiség
tekintetében, másrészt laza utalás arra, hogy nem volt alaptalan Tibor gyanúja
Novák jegykódjának felfedése és az egyenlevélke miatt. A gyanút erősítik az
alábbi, itt a 31. fejezetben található passzusok is. "Huszár Bandi, ki állva
maradt, barátja fölé hajolt, de folyton Hildára meredt."[27]
A térbeliségre utaló (állva, fölé) és a Huszár Bandi állapotát kifejező
(meredt) szavak jelzi Bandi férfias fölényét Tiborral szemben. Avagy Hilda
Huszár Bandi házassági szándékaira utaló kérdésére, "Hát maga mikor nősül,
Bandi?" adott válasza is meglehetősen beszédesnek mondható: "Én,
kezét csókolom, engedelmével, soha [nem nősülök]. Elvégzik azt helyettem
mások."[28] S azt gondolom, a következő idézet sem kíván különösebb
kommentárt: "Milyen barátságos itt - mondta (Huszár Bandi), s egy
pillanatig arra gondolt, hogy esetleg ő lehetne Tibor helyén."[29]
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az Aranysárkányban szinte semmi sincs a
helyén.
Üzenet 2005/3. Kosztolányi Dezső
