Szerda, 2018-09-19, 5:10 PMFőoldal | Regisztráció | Belépés

Honlap-menü

Belépés

Keresés

Naptár

«  Október 2012  »
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Blog
Főoldal » 2012 » Október » 8 » Borda Réka : Ki nevet a végén? (Esszé a filozófia és a humor kapcsolatáról)
1:35 PM
Borda Réka : Ki nevet a végén? (Esszé a filozófia és a humor kapcsolatáról)

Borda Réka : Ki nevet a végén? (Esszé a filozófia és a humor kapcsolatáról)

„Nevetni mindenen lehet

(sőt mindenen nevetni kell).”

/Cauliez/

Ahhoz, hogy elkezdhessem ezt az irományt, mindenekelőtt le kell szögeznem a filozófia és a humor fogalmát, hiszen ez a két szó annyira távolinak tűnik egymástól, mint a „tapasztalsz”-tól a ’”tapaszt nyalsz”, de valójában sokkal közelebb állnak, mint azt elsőre hinnénk.

A Larousse szótár a filozófiát „a természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb törvényeit kutató és rendszerező tudomány”-ként írja körül. Mind tudjuk persze, hogy ez nem egészen pontos, de annyiban hagyjuk, mert egész szépen hangzik, és a sok száz definíció közül ez most éppen megfelel.

A humort pedig így jellemzi: „az élet visszásságát mélyről fakadó derűvel szemlélő és megbocsátó kedélyállapot, ill. ebből fakadó megnyilatkozás.” Ebbe azért mégiscsak belekötnék. A humorhoz sorolnak ugyanis sokan tévesen minden olyan megnevettetést szolgáló fogalmat, ami egyébként csak testvére annak. Valójában a humor mellett létezik még a szatíra és a komikum is, melyek művelőiről Arany János így ír: „a komikus író nevet a világ bohócságain, mulatja magát és másokat velök. A szatirikus író csúffá teszi azokat, hogy térjenek eszökre. A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett.” A humorról ez alapján tehát állíthatjuk, hogy segélykiáltás, menekülni- és leginkább érteni vágyása a világnak.

Ezek után egyből világossá válnak a közös pontok, legfőképpen a röhögnivaló élet, a világ, amely nem áll másból, mint magából a természetből, a társadalomból és a gondolkodásból, vagyis azokból a kérdéskörökből, melyekkel a filozófia foglalkozik hosszú évszázadok óta. Aztán ott van maga az „érteni vágyás”, mint alapvető emberi szükséglet, és ezt nem is kell talán tovább részleteznem.

A humort tehát – ez alapján – a három témakör (természet, társadalom, gondolkodás) szerint a legérdemesebb vizsgálni, nem pedig felosztani a klasszikus ’szőkenős’ vagy ’rendőrös’ viccekre.

A természethez, mint a filozófia egyik legősibb problémaköréhez nemcsak a bennünket körülvevő fák vagy növények tartoznak. Az antik filozófia bölcsei igen sokat foglalkoztak a világűrrel (a kozmosszal), annak keletkezésével, összetételével, illetve az emberiség eredetével, hiszen már akkoriban is akadtak, akik sejtették, nem feltétlenül mítoszokban kell keresni annak születését. Természet tehát minden, az embert körülvevő anyag.

Bergson gondolata szerint „a sajátosan emberi határain kívül komikum nem létezik. Egy táj lehet szép, meghitt, zord…; de sohasem lehet nevetséges.” Ezt állítja az állatokról, melyeken sohasem azért röhögünk, mert az éppen egy furcsa kinézetű róka vagy szamár, hanem azért, mert emberi lényeget fedezünk fel rajtunk. Így van ez a tárgyakkal is, amik akkor válnak viccessé, ha kiegészülnek egy fontos kellékkel: az emberrel, és az így alkotta kép több, mint jó. Ezekre a jellemkomikumokra épülnek Aisopos fabulái, vagy a különböző népmesék is.

A társadalom kialakulása magával hozta a mosolyt, mint új grimaszt, amit Darwin úgy jellemez, mint olyan „emocionális kifejezések, melyek valamikori praktikus alkalmazkodási funkciók maradványai”. McComas az alacsonyabb rendű egyedek üdvözlési magatartásának véli, mely a primitív embereknél alakult ki, ám ez általában a csimpánzoknál is megfigyelhető. Mások szintén az őskorra eredeztetik vissza, mint a feszültség oldására használt ingert, melyet egy-egy vadászat végeztével használtak őseink. Akár ez, akár az, mindenképpen olyan viselkedési forma, melyet a szociális létforma alakított ki, „társadalmi jelentése van” (Freud szavaival élve), és mára már a humorra történő reakció, ám etikus megoldás is egyben. Ez utóbbit, az etikát röviden „belső kötelességként” lehetne definiálni, tehát a nevetés megfelelni vágyás is egy olyan közegben, ahol fenn akarjuk tartani az irántunk érzett szimpátiát. Azonban, mivel az utóbbinak nincs köze a humorhoz, hiszen akaratlagosan nevetünk, ezért nem is foglalkoznék vele részletesebben.

A társadalmon belül a politikára és a nyelvekre térnék ki, mint létező filozófiai ágakra (politológia, nyelvfilozófia), és mint a humor által legtöbbször ostromolt fogalmakra.

A mindenki által jól ismert politikai vezetők, illetve a társadalmi rétegek közötti ellentétek nagyon sok vicc alapját képezték, és képezik a mai napig. A felső és alsó rétegekben nemcsak az volt a közös, hogy eredetileg egyenlőnek született emberek alkották őket, hanem az egymás irányába tett megjegyzéseik is. Az arisztokrácia és a szegényebb osztályok mély szatirikussággal jelenítették meg egymást, csak míg az előbbieknél a Kosztolányi szerint „otromba és ostoba parasztok” voltak a nevetség tárgyai, addig az utóbbiaknál az otromba és ostoba gazdagok. Márpedig, ha McComas gondolatából indulunk ki, azaz az alacsonyabb rendűek szociális grimaszából, az alsóbb osztályok reakciója nem is tűnik annyira érthetetlennek…

A társadalom viszontagságait nem egy filozófus próbálta iróniával „helyrehozni”. Szókratész mellett a legjobb példa erre Diogenész, aki, hogy jobban vizsgálhassa környezetét, önként kivonta magát a tömegből, és társait is legtöbbször humoros válaszaival „keltegette”. Fájdalmát az „emberietlenség” felett állítólag egyszer így fejezte ki egy stadionból visszatérvén: „nagy tömeg volt, de kevés ember.”

A nyelv a kommunikáció eszköze, ezáltal a humor fontos tartozéka, hiszen egy vicc csattanója szóban nyer igazi értelmet; illetve a társadalmi élet terméke. A szavak jelentésével az antik filozófusoktól az analitikus filozófusokig minden kor foglalkozott. Gyenge pontjait nemcsak anyanyelvűek, de idegen nyelvűek is sokszor támadják szójátékok formájában, de egy-egy ilyen szóvicc hatása elveszik a nyelvet kevéssé beszélők körében, tehát eléggé korlátozott a használata. Legkönnyebben a szólások, közmondások, és a kétértelmű szavak kerülnek kifigurázásra. A közmondás átértelmezésére egy kitűnő példa Karinthy Frigyes Együgyű lexikonjából egy idézete: „Lassan járj, tovább élsz. Az érettségiző fiatalemberre fordítva áll: lassan érik, tehát tovább jár.” A kétértelmű szavakat pedig Romhányi Zebra című versével lehet legjobban bemutatni, amely sírfeliratul szolgál az elpusztult állatnak:

„Tévedés áldozata vagyok.

Az elefánt átkelt rajtam gyalog…”

(A csavar tehát itt abban áll, hogy a zebrát, mint állatot zebraként, azaz átkelőhelyként használta egy elefánt.)

A harmadik, és egyben utolsó téma a gondolkodás. Valakinek könnyebben megy, valakinek –sajnos – egyáltalán nem, de végtére is fejleszthető. Ahhoz, hogy egy problémát megoldjunk, vagy tapasztalatainkból, saját tudásunkból indulunk ki, ám ha ez kevés, utána olvasunk. Az írók legtöbbje éppen azért ír, hogy saját elméleteivel elgondolkodtasson, és hogy legfőképpen tanítson, ha éppen az utánajárást választjuk. A tanításhoz pedig a legjobb út a humor, ami izgalomban tart minket, és ezáltal odafigyelünk a sorokra, a szavakra. A szatirikus humor, annak ellenére, hogy sértő lehet, felhívja a figyelmünket valamilyen hibára, amit akaratlanul is ki akarunk javítani, hiszen az emberek legtöbbje tökéletesedésre törekszik.

A logika – mellyel már Arisztotelész is foglalkozott – a gondolkodás része, és e nélkül az emberiség el sem különülhetett volna az állatvilágtól. Így annak hiánya nevetésre ösztönöz minket – már aki rendelkezik ésszel, hiszen így felsőbbrendűnek érzi magát a másiknál –, amihez természetesen nélkülözhetetlen egy olyan emberi viselkedés is, melyhez a logikátlanság társul. (Mert valljuk be, van különbség a között, hogy a diák feleléskor semmit sem tud, s a sírás szélén van, és a között, hogy a diák feleléskor semmit sem tud, de közben furcsa grimaszokat vág üres tekintete mellé. Bár, azt hiszem, a tanár mindkét esetben inkább kezébe temetné az arcát, és vigasztalhatatlanul zokogna…)

A logika (Arisztotelész szerint) a legalapvetőbb és legnélkülözhetetlenebb eszköz a filozófia és a tudományok műveléséhez. A logika pedig a legelengedhetetlenebb eszköze a humornak. Minél műveltebb valaki, annál szellemesebb.

Végezetül, hogy ne legyen hiányérzetem, kitérnék a humort befolyásoló tényezőkre, mert arról a mások, és általam mondott állításokat már leírtam, de hogy mik is hatnak rá általánosságban, azt tisztázni kell.

A determinizmus szerint nemcsak, hogy mindent sorsunk irányít, de minket, az embert, a történelmi kor, amelyben élünk, a közeg, amelyben nevelkedünk, és örökölt tulajdonságaink határoznak meg. „A döntés folyamata nem, de az akarat szabadsága illúzió.” A viccet ez alapján a kor, amelyben születik, a közeg, amelyben elhangzik (ország, társaság), és előadásának módja befolyásolja. A nevetés folyamata, és szabadsága sem illúzió.

Az élet a filozófiára van hatással, az életre pedig a humor. Humor egy szóval a világ. Ilyen egyszerű a kapcsolat a filozófia és a humor között.

A csel pedig ott van, hogy ... míg mindezt végigolvassuk, és élvezzük, és agyunk ide-oda klikkel a különböző intertextuális utalások között, azalatt megértünk egy olyan szöveget, amelyből valójában (szavak szintjén) alig értettünk valamit. De van egy nagyobb csel is: ha tudnánk, mit jelent minden egyes szó, akkor sem értenénk meg jobban a szöveget.”

Megtekintések száma: 549 | Hozzáadta:: Messalina | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Copyright MyCorp © 2018 | Ingyenes honlap létrehozása с uCoz